Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

Magasba repültek a magisztersapkák

Utolsó módosítás: 2014. szeptember 09.

A tavaszi tanév végén 1248 hallgató tett sikeres záróvizsgát illetve szakmai vizsgát, közülük összesen 963-an vehették át oklevelüket július 4-én. A rendezvényen emellett átadták az első intézményi habilitációs díszokleveleket, valamint bemutatkozott az új, tudományos és nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes is.

Fotó: Szántó György


Az Eszterházy Károly Főiskola 240-dik tanévének a nyílt ünnepi szenátusülése és Oklevélátadó Díszünnepsége a hagyományoknak megfelelően a történelmi és kari zászlók behozatalával, a taláros testület bevonulásával vette kezdetét. Délelőtt a Bölcsészettudományi valamint a Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar végzősei, délután pedig a Gazdaság és Társadalomtudományi és Természettudományi Kar hallgatói vehették kezükbe diplomájukat. Alapképzésben 515, mesterképzésben 357 hallgatónk záróvizsgázott sikerrel az utóbbi hetekben. Szakirányú továbbképzésben 71 fő szerzett szakképzettséget, míg a korábbi rendszerben kezdettek közül 21 fő főiskolai, 7 fő egyetemi végzettséget szerzett. 285-en nyelvvizsga hiányában csak a tanulmányaik befejezését igazoló oklevelet vehetik át. 210 fő tett sikeres szakmai vizsgát és szerzett OKJ-s bizonyítványt.


Ünnepi beszédében Dr. Liptai Kálmán rektor a következőképp búcsúztatta a végzősöket:

„Tudásuk van, az útravaló ott van a fejükben, emberi szeretet a lelkükben, és nemsokára a diploma is ott lesz a kezükben. Maguk mögött hagynak néhány felejthetetlen évet, varázslatos éjszakát, olykor ködbe vesző hajnalt. Elindulhatnak az úton, amiről még nem tudhatják, hogy merre is vezet, csak ha nagyon figyelnek befelé, akkor hallják, halkan, merre is viszi Önöket majd a Sorsuk."


A díszünnepségünk remek alkalom arra, hogy oktatóink és hallgatóink a főiskola társadalma előtt vehessék át kitüntetéseiket.

Az Eszterházy Károly Főiskola szenátusa Professor Emerita címet adományozott Kristonné dr. Bakos Magdolna főiskolai tanárnak.

Címzetes főiskolai docens címet kapott Dr. Czeglédi László, a Tittel Pál Könyvtár és Médiacentrum főigazgatója, Ballagó Zoltán, a KLIK Egri Tankerületi igazgatója, valamint Dr. Kiss János, a Tisza-tavi Ökocentrum Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője is.

A Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar saját alapítású kitüntetést, a Somos Lajos díjat, idén Dr. Kis- Tóth Lajos intézetigazgató, főiskolai tanár érdemelte ki a kari tanács döntése alapján. Az elismeréssel a tanárképzés, a neveléstudomány, a pszichológia és a szociális képzés érdekében több éven át végzett eredményes és színvonalas munkát, oktatói tevékenységet, kiemelkedő vezetői és közéleti tevékenységet ismerik el. Hallgatóként Baranyi Diána andragógia szakos hallgató kapta meg az oklevelet és a névre szóló érmet.

Kiemelkedő tudományos munkájuk valamint társaikat motiváló tevékenységükért a Hallgató a tudományért és a Hallgató a Hallgatókért díjat is kiosztották az ünnepségen.

Az idei évtől lehetőség nyílt a kiemelkedő, hallgatótársaik számára példamutató tudományos teljesítményt nyújtó női hallgatók valamint aktív közösségi munkát végző roma származású hallgatók díjazására. A karok ajánlása alapján a Minerva Agriensis - Nők a tudományért, illetve a Roma tehetségekért díjat előbbi esetében karonként 2 fő, utóbbi estében 1 fő hallgató vehette át.

A közelmúltban az intézményünkben működő mindkét doktori iskolában is egy – egy színvonalas habilitációs előadást hallgathattak meg az érdeklődők. A Történelemtudományi és a Neveléstudományi Doktori Iskola hallgatói az oklevélosztó ünnepségen vehették át a habilitációs díszoklevelüket, Dr. Gebei Sándor a Habilitációs és Tudományos Bizottság elnöke fogadta doktorrá a Történelemtudományi Doktori Iskolában 2014. május 15-én habilitált Dr. Miskei Antal, egyetemi docenst és a Neveléstudományi Doktori Iskolánkban elsőként 2014. június 6-án habilitált Dr. Ivana Rochovskát. A rendezvényen mutatkozott be intézményünk nemrégiben kinevezett tudományos és nemzetközi rektorhelyettese, Dr. Ollé János köszöntötte a habilitáltakat.

Az oklevelek átvételét követően végzős hallgatóink mondtak köszönetet oktatóiknak, az intézménynek, felidézték a Líceumban töltött évek szép élményeit, majd a hagyományainknak megfelelően visszaadták a város kulcsait Eger város vezetőjének. Habis László polgármester hangsúlyozta: bár a kulcsot visszaveszi, a tanulmányaik kezdetekor adományozott tiszteletbeli egri polgár címeket nem.

Az ünnepi pillanatokat tovább fokozta az a bejelentés, hogy a felsőoktatási intézmény vezetése 200 ezer forinttal támogatja az Egri Vitézlő Oskolát. Mint ismeretes, az Eszterházy Károly Főiskola nagyrendezvényein is gyakorta szereplő hagyományőrzők raktárában kialakult elektromos tűzben megsemmisült a felszereléseik, használati tárgyaik valamint ruházatuk nagy része. Az adománnyal az intézmény ezek pótlásához szeretett volna segítséget nyújtani. A felajánlásról szóló emlékplakettet Berecz Mátyás, a Vármúzeum igazgatója vette át.

Az oklevélátadó díszünnepségen az EKF zenekara, a Jazz Faces szórakoztatta a megjelenteket. A műsort Kelemen Csaba színművész zárta a Szózattal, majd a Főiskolai Himnuszt követően boldog kurjantásokkal kísérve repültek a magasba a magisztersapkák.

Az idei díszünnepség örömteli perceit online, élőben is végigkísérhették az otthon maradt rokonok, hozzátartozók. A szolgáltatás problémamentesen működött, több mint kétezren kattintottak a Palettaonline élő stream-jére.

 

A hírt küldte: Valkóné Révai Renáta, sajtóreferens


< Vissza