A 22 éves, szlovák és magyar felmenőkkel egyaránt rendelkező Imi 2017-ben, Egerben kezdte meg tanulmányait, akkor még magyartanár-történelemtanár szakon. A szíve azonban nem sokra rá visszahúzta Felvidékre, hogy tegyen szülőföldjéért, a szívében különleges helyet elfoglaló Bodolló városrészért.

– Kérlek, mutatkozz be olvasóinknak: ki is az a Kováč Imi, mit kell tudni rólad?

– Ki is az a Kováč Imi? Nem könnyű kérdés! Én sem tudom igazán. Ami biztosat tudok róla, az az, hogy egy felvidéki, Bódva-völgyében található település, Bodolló 22 éves lakosa. Magamat amolyan „mindenevőnek" tartom, mert már gyermekkoromtól foglalkoztat a világ működése, s ebből fakadóan minden egy kicsit érdekel. Az emberek, a pszichológia, a történelem, az informatika, a főzés és kertészkedés tudománya, a zene, az írás, valamint a művészetek. Egy mondatban összefoglalva: igyekszem minél sokoldalúbbá válni.

– Felvidéki magyarként miért épp Egert választottad a tanulmányaid végzéséhez? Mi vonzott az Eszterházy-ra?

– Ha őszinte kell, hogy legyek, akkor azt mondom, egy számomra nagyon fontos nő miatt kerültem Egerbe. Hogy kicsit kerekebb legyen a történet, még 2016-ban indult az egész, egy látogatással a városban. Éppen kutatni voltam Egerben egy csapattal. Akkor hangzott el az az egy ártatlan mondat a hölgy részéről, ami engem arra ösztönzött, hogy pár hónappal később az Eszterházyra adjam be a jelentkezésemet. Ami a tanulmányaimat illeti, volt még egy alternatíva, az pedig Csehország. Az említett látogatás előtt is már megfogalmazódott bennem ez a két ország, konkrétan Eger, és az, hogy pont ez a város lett a befutó, az az előbb említett történetnek tudható be. Természetesen részben az is hozzájátszott, hogy Egert egy kellemes, gyönyörű, biztonságos városnak tartom pezsgő kultúrával, így egyáltalán nem hatott idegennek számomra. Ami pedig konkrétan az Eszterházy-t illeti, nos, azt hiszem, még 2017 februárjában látogattam el az egyik nyílt napra, ami mély nyomot hagyott bennem. Az a nyíltság, az a családias környezet és segítőkészség, amit itt tapasztaltam, mind arról tanúskodtak, hogy tulajdonképpen itt már nincs miről tárgyalni, csakis az Eszterházy jöhet ezután szóba!

– Honnan ered ilyen mélyről benned a történelem, a kultúra iránti fogékonyság?

– Még általános iskolában kerültem közelebbi kapcsolatba a történelemmel. Akkor az informatikáért rajongtam nagyon, ez aztán fokozatosan alakult át a történelem iránti szeretetté. Egykori informatikatanárom az iskolában egy apróbb számítástechnikai múzeumot alakított ki, ami nekem nagyon tetszett. Ez volt az első, finomabb érintkezésem a történelemmel, aztán az idősekkel való beszélgetéseim is inspiratívan hatottak rám, amikor Bodolló történetéről meséltek nekem. Középiskolában műszaki líceum szakon tanultam, ami ugyancsak informatika, de ekkorra már elhatalmasodott rajtam a történelem imádata, így az felülkerekedett a tanulmányaimon.

Valójában Bodolló az, aminek betudhatom azt, hogy ennyire megszállottja lettem a történelemnek. Ami meg a közösségszervezést, a kultúrát illeti, nos, az egy részből megint csak Bodollóhoz köthető, másrészről viszont Kassán a középiskolában sem tétlenkedtem. Ott újraszerveztem a diákönkormányzatot, aminek egyben megválasztott elnöke is lettem. Volt azért ott is bőven teendő, de segíteni, tenni akartam. Ez soha nem rólam, hanem másokról szól, bármit is teszek. Mindemellett megszerveztem az iskolarádiót is, melyben nagy segítségemre voltak osztálytársaim. 4 éven át tartó kassai éveim alatt a szlovákiai magyarok kiemelkedő személyiségeivel is kapcsolatba kerültem, s igyekeztem minél több emberrel felvenni a kapcsolatot, beszélgetni velük. Így sok személyes, emberi történetet ismerhettem meg, melyek kétségkívül mélyen inspiratívan hatottak rám. Mivel amolyan „mindenevőnek" tartom magam, ez nem csupán a kultúráról és a történelemről szól. A világ megértéséről, jobban megismeréséről, s hogy adni tudjak valamit az embereknek.

– Miért olyan fontos neked Bodolló, és, hogy tevékeny közösségszervező munkát végezz a településen?

– Bodolló, ahol élek, ma már közigazgatásilag Szepsi város része, mely egyébként egykoron Abaújt-Torna vármegye Csereháti járásának székhelye volt. Egy olyan városrészben kellett töltenem a gyermekkoromat, s most élnem, mely születésemtől nem független. Jelenleg nincsenek hivatalosan jegyzett szimbólumai, nincs kastélya, új temploma is csak 1996-ra készült el. Az itt élőket évtizedeken keresztül próbálták bedarálni. Itt-ott valamilyen fejlesztéseket eszközölt a város a városrészben, de ezek eltörpülnek attól, amit valójában kapnia kellett volna Bodollónak. Gyermekként nem értettem, nálunk mért nincs valamilyen szép vagy romos kastély, történelmi emlékmű vagy régi templom. Ahogy egyre cseperedtem, folyamatosan kérdezősködtem, s jutottam válaszokhoz.

Bodollót a második világháború jobban megtépázta, mint a környező községeket. Ez lett az oroszok és németek „játszótere". Majdhogynem a földdel tették egyenlővé a települést. A szocialista időkben temploma újra nem épülhetett, s ezt kihasználva a pártapparátus amolyan „kommunista fellegvárként" tekintett Bodollóra. 1985-ben a párt felsőbb vezetése úgy döntött, növelni kell Szepsi város stratégiai szerepét a járásban, így egy szomszédos községgel együtt 1986-ban hozzá csatolták. Nos, a történethez hozzátartozik, hogy Bodolló utolsó hivatalvezetője éppen a nagymamám volt, éppen ezért engem a fent leírt történetek és önmagában a városrész sokkal mélyebben érintenek.

– Na de honnan jön egy huszonéves fiatal fejébe az ötlet, hogy levelezőn folytassa a tanulmányait, lemondva az egyetemi nappalis évekről?

– Én már 2014-ben elkezdtem teljes erőbedobással foglalkozni Bodollóval. 2015 és 2016 között, vagyis 15-16 évesen már a város megbízott és fizetett kutatója voltam a városrész történelmével kapcsolatosan. 2016-ban egykori óvónőmmel és egy kis csapattal újraalakítottuk a városrészben a CSEMADOK – Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség bodollói alapszervezetét, mely innentől kezdve ellátta Bodolló kulturális igényeit. Elkezdtünk 1848-49-es megemlékezéseket, bálokat, előadásokat, nyugdíjas napokat, folklórtalálkozót, majd borkóstolókat szervezni. A célom valójában az volt, hogy minden eszközt megragadjak ahhoz, hogy az egykori községet egykori „dicsőségének" régi fényében ragyogtassam. Valahogy ott volt mellettem mindig az Isten, mert millió lehetőséget kaptam erre. Mellettem álltak a városrész lakói, a város újonnan megválasztott polgármestere, a Városi Művelődési Központ szintén új igazgatónője, s egy darabig a városrész akkori képviselője is.

A munkám sokszor már kicsit a tanulmányaim rovására is ment. Ebben az időszakban Kassán végeztem tanulmányaimat a nagy múltú Ipariban, s mindemellett kollégista is voltam. A négyéves középiskolai tanulmányaimból csupán két évet töltöttem a kollégiumban, mert még nagyobb intenzivitással kívántam foglalkozni Bodollóval, így az utolsó két évemben minden reggel korán keléssel jártam be az iskolába, s délutánonként otthon Bodollóval foglalkoztam.

– Aztán jött az egyetem...

– Igen. Úgy éreztem, már talán elég volt ebből, s jó lenne kicsit kiszakadnom a közegből, lezárni ezt a fejezetet. Így elkerültem Egerbe. Szűk egy éves kollégista évemet nagyon élveztem, de már karácsony után látszott, hogy ez így nem fog menni. Gyakran utaztam valamiért haza, mert nem tudtam lezárni magamban az eltelt 3-4 évet.

Volt olyan eset, hogy az Új Szó, Szlovákia egyetlen magyar nyelvű napilapja interjút készített velem, így még korán reggel hazautaztam Egerből, de már 18:00 órakor ZH-t kellet írnom, így megejtettük a beszélgetést, s én már robogtam is vissza a vonaton Magyarországra. Rájöttem, hogy ez tarthatatlan helyzet. Nem akartam, hogy teljesen a tanulmányaim rovására menjen az egész és esetleg eltanácsoljanak az egyetemről, de másrészről Bodollóról sem akartam lemondani. Nem maradt más választásom, mint a második szemeszterben előbb kérvényezni a méltányossági kérelmet, majd szeptemberben váltani nappaliról levelezőre. Őszintén mondom, nem volt egy könnyű döntés, mert én imádtam azt a közeget ott Egerben. Egy teljesen új világ nyílt meg előttem.

Fotó: Új Szó folyóirat

A lokálpatriotizmus azonban nem engedett és visszatáncoltatott ide Bodollóba. Az, hogy én feláldozom az egyetemista „boldog éveimet" azért, hogy közösségemet felvirágoztassam, eleinte fájt, de nem volt nagy áldozat azért az örömért, amit cserébe kaptam: látni újjáéledni Bodollót.

– Jelenleg tehát folyamatosan dolgozol. Milyen fő feladatokat látsz el a hétköznapokban?

– Nos, 2019-ben előbb részmunkaidős állást vállaltam Szepsiben a Városi Művelődési Központban, melynek keretén belül én viszem a bodollói ügyeket és kultúrát, majd ez év januárjától teljes munkaidőben dolgozom. Ez abban is megmutatkozik, hogy például a bodollói művelődési házban található az irodám is. Igyekeztem tevékenyen kivenni a részem Szepsiben is. Ami a Városi Művelődési Központbéli munkakörömet illeti, immár hivatalosan is és teljes mértékben a városrésszel, a helyi ifjúsággal foglalkozom, segédkezem az itteni képviselőnek, rendezvényeket készítek és szervezek, s igyekszem összefogni a közösséget. Ez nagyon sokat jelent nekem. Szepsiben igyekeztem megreformálni az eddigi fennálló helyzetet. Szerettem volna kiemelni a hétköznapokból és pezsgő életet varázsolni bele fejlett turizmussal és vonzó rendezvényekkel.

– Közben pedig újságot is írsz?

– Így van. Szintén 2019-ben kaptam egy ajánlatot, hogy nem lennék-e a tudósítója egy szlovákiai magyar országos hírportálnak, a BUMM-nak, én pedig ezt köszönettel elfogadtam. Ugyancsak 2019-ben jött szóba a városvezetés részéről, hogy újra kellene indítani a városi újságot, melynek elnevezése Szepsi Csombor Márton Europica Varietas című műve inspirált, s lefordítva így lett belőle Változatos Szepsi. Ezen újság szerkesztőbizottságának is a tagja lettem, de még nagyon kezdetleges az egész, csupán egy számot ért eddig meg. Végül, de nem utolsó sorban tagja vagyok a város Egyházi illetésű, idegenforgalmi és kulturális bizottságának, valamint a Bodolló városrész fejlesztésére létrehozott bizottságnak.

– Ha jól tudom, idén lett volna először megrendezve, egy általad alkotott helyi fesztivál, aminek a megvalósítását keresztbe húzta a koronavírus. Mesélj erről a fesztiválról!

– Ez is egy hosszú történet. Szepsiben évtizedeken keresztül megrendezték a Szepsi Napokat, mely azon kívül, hogy három napos rendezvénynek számított, nagy sikere volt az egész régióban. A nyár közeledtével már mindenki epekedve várta, hogy éppen az adott éven mivel rukkolnak elő. Nos, a Szepsi Napok 2015-től elkoptak, leépültek, egy napossá vált a rendezvény, s míg a bevett szokás szerint a város főterén került megrendezésre az ünnepség, elkerült egy eldugott, méltatlan helyre.
2019-ben aztán felvetettem, hogy jó lenne régi fényében ragyogtatni a Szepsi Napokat. Meg akartam állítani a leépítést, s szorgalmaztam, hogy alkossunk újra valami nagyot! Megbíztam és megbízom a csapatomban, akik végtelenül kreatívak és tenni akaró, kipróbált, tapasztalt emberek. A fő kérdés az volt, hogy milyen irányba induljunk? Szepsi városvezetése jelenleg igyekszik a tradíciókra és a helyi értékekre építeni, így ebben kapaszkodtam meg, s ez lett az alapja az egész koncepciónak.

A fesztivál jellegét tekintve, úgy gondolom, nem meglepő, hogy újra a város centrumában szerettük volna megvalósítani az ismét több naposra bővülő városi napokat. Ötlet volt bőven, a névvel azonban kissé hadilábon álltunk, így aztán egy külső tippet kapva amellett döntöttünk, hogy Zekeres Fest néven indítjuk útjára a fesztivált, Szepsi első elnevezése ugyanis Zekeres, Zekeresfalva volt. Szerettem volna, ha nem csak nagyot dobbantunk, de a vezetés elképzeléseit és igényeit figyelembe véve a városi napok minden porcikája a városról, a szűkebb régióról szólna, azt bemutatná. Ennek érdekében pedig mindent elkövettem, de nagyon nem kellett erőlködnöm, mert a munkatársaim szinte ontották magukból a további ötleteket. Azt hiszem az is egy jellegzetessége lett volna az ez évi fesztiválnak, hogy mindenütt a város szimbólumai tűntek volna fel annak jelképes színeivel.

– Hogy fogadták a fesztivál ötletét a helyiek?

– Külön öröm volt számomra, hogy aktívan kapcsolódtak bele a fesztiválba a környező vállalkozók. Sőt! A Hell Energy szlovákiai leányvállalatai is, mely hajlandó volt energiaitalaival megtámogatni a fesztiválon belül megrendezésre kerülő Bódva-kupa sportolóit. Jó volt látni a kezdeti sikereit a készülődő, új városi napoknak, aminek saját weboldalt is készítettünk.
Ami a fellépőket illeti, mivel Szepsi két nyelvű város, úgy kellett gondolkozunk, hogy mindegyik fél igényeit kielégítsük. Így magyar részről Rúzsa Magdolnát hívtuk a fesztiválra, szlovákról pedig az IMT Smile együttest, akiknek nagy sikerük és hírnevük van itt nálunk. Folytathatnám azzal is, hogy mindenféle kényelmi lehetőséget igyekeztünk biztosítani, így próbáltuk felvenni a kapcsolatot a szlovák vasúttársasággal, valamint megállapodást kötöttünk egy taxi szolgáltatással, hogy a fesztivál ideje alatt kedvezményesebben szállítja majd az utasokat. A városcentrumban ingyen Wi-Fi hálózat lett volna, valamint saját himnusszal is készültünk, amit a helyi, tehetséges fiataljaink készítettek volna. Olyan kezdeti szenzáció övezte az újonnan kreált városi napokat, hogy többek között az Új Szó, a BUMM hírportál vagy az ATEMPO is írt rólunk. És el ne felejtsem! A városlakók is kitörő örömmel fogadták a híreket!

– Milyen programok várták volna a látogatókat?

– Ahogy említettem, ezek a városi napok a tradícióra épültek volna. Ez hatotta át az egész szellemiségét. Volt egy közös projektünk Kassa megyével is, ami arról szólt, hogy a fesztiválon belül létrehozzuk a Szepsi Laczkó Máté borutcát, Szepsi Laczkó Máté szobra körül, mely szobor aztán „életre kelt" volna. Vártuk a szlovák Tokaj borászait, akik közül egyesek nagyon is jellegzetes, nem mindennapi módon készítik boraikat, így úgy gondolom, ez még jobban növelte volna a program presztízsét, de természetesen a magyar Tokaj borászaival is fel akartuk venni a kapcsolatot, csak idáig már nem jutottunk el. Ami a gyermekeket illeti, a városi park közepébe tradicionális gyermekjátékokat terveztünk. Célunk az volt, hogy megismertessük a gyerekekkel azokat a játékokat, melyekkel szüleink, nagyszüleink játszottak még anno, s melyeknek van valamilyen vonatkoztatása a Bódva-völgyéhez.

Ez persze még nem minden! Meg akartuk mutatni, kik is vagyunk. A palóc kultúránknak így szintén helye lett a fesztiválon. Táncházzal és palóc ételek főzőversenyével kívántuk a lakosokat és látogatókat közelebb hozni ezekhez az értékeinkhez.

– Idén végezted el a Történelem alapszakot, így hivatalosan is történész lettél. Milyen terveid vannak ez után? Van bőven munkád jelenleg is, de vannak esetleg új projektek az ötletládádban? Vagy esetleg tervezel mesterdiplomát szerezni?

– Természetesen tervezem, hogy mesterdiplomát szerzek, azonban már ezt is csak levelezőn. Jelenleg a felvételi eljárásra várok. Ami a további terveimet illeti, természetesen az ötlettáram színig megtelt. Szeretném, ha jövőre alkalom nyílna megvalósítani a Múzeumok Éjszakáján egy esti rendezvényt a városban, amely életre keltené Szepsi 1000 éves történelmét, élő szobrokkal, speciális effektusokkal és tárlatvezetésekkel, valamint egyéb szórakoztató és oktató jellegű programokkal. Ez most kifejezetten foglalkoztat a Zekeres Festtel együtt, ami jövőre már nem szabad, hogy elmaradjon. A koronavírus az ez évi terveimet nagyon keresztülhúzta.

Ősszel azonban még szeretnék egy nagyobb jellegű kiállítást tartani Szocialista mindennapok Bodollóban címmel, melyen jelenleg is dolgozom. Fontosnak tartom a helyi bortermelők támogatását is, így szeretnék még számukra is egy szabadtéri bor estet szervezni, amelyen kínálhatnák portékáikat. És persze itt vannak a gyerekek is, akiknek nevelésében és oktatásában továbbra is szeretnék szerepet vállalni. Ha pedig a sort akarom folytatni akkor jó lenne visszatérni az aktív újságíráshoz, na meg azért az informatikai tudásom sem kopik, mert mindig becsúszik egy-két weboldal, amit megrendelésre készítek. Ezek kisebb jellegű tevékenységek, de ahogy a mondás is tartja: sok kicsi sokra megy.

– Ha a távlati terveidre gondolsz, mit gondolsz, hol leszel 10 év múlva? Mit csinál a tíz évvel idősebb Kováč Imi terveid szerint?

– Először is addigra már családapa szeretnék lenni, mert véleményem szerint nincs szebb annál, mint élettel megajándékozni valakit, életet teremteni. Ami munkálkodásomat illeti, szívesen venném ki a részemet az országos jellegű kultúra és a turizmus alakításában, így akár szóba jöhet mindenféle túlzás nélkül a kulturális minisztérium is. Először is azonban azt kell tudatosítani, hogy csak akkor kapsz, ha adsz.
Légy orvos, mezőgazdász, riporter, vállalkozó, rendőr, tűzoltó, vagy bármi, lehetőségeket csak akkor kapsz, ha helyesen és a jó cél érdekében használod fel azt.

Írta: Kis Dalma Róza/hok.uni-eszterhazy.hu

< Vissza