- Egyetem
- |
- Szervezet
- |
- Kutatás
- |
- Tudomány
- |
- Nemzetközi
- |
- Jelentkezők
- |
- Kultúra
- |
- Hallgatók
- |
- Alumni
- |
- Közlemények
- |
- Folyamatleírások
- |
- Dok
Fontos az erőforrások felfedezése
Utolsó módosítás: 2020. április 14.
Hogyan hat a kialakult veszélyhelyzet az egyénre, mivel tudjuk magunkat feltölteni és vajon tényleg más világ vár minket, ha vége a járványnak? Kérdéseinkre Dorner László, a Pszichológiai Intézet munkatársa válaszolt.
– Pszichológusként mit gondolsz, milyen hatást gyakorol az egyénre a kialakult helyzet?
– Nagyon nehéz a társadalmi és az egyéni hatásokat elválasztani egymástól. Olyan helyzetről beszélünk, mely példa nélküli az utóbbi évtizedekben. Minden társadalmi bizonytalanság kihat az egyénre, akinek válaszreakciói nem értelmezhetők anélkül, hogy megvizsgálnánk az őt körülvevő környezeti tényezőket. A jelenlegi helyzetnek számos következménye van: például a félelem felerősödése. A félelem egy konkrét dologtól, helyzettől alakul ki, ezzel ellentétben a szorongás tárgy nélküli félelem, ami bizonytalan helyzetekben gyakorta felerősödik. Mindkét érzés sokkal gyakrabban jelentkezik most az embereknél. Az egyén szintjén azt is kiemelném, hogy folyamatos alkalmazkodásra van szükség, hiszen akár naponta változnak a jogszabályok, a törvények, a rendeletek. Ez maximális figyelmet igényel, ami viszont nagyon kimerítő. Ha hosszú ideig fennmarad ez a készenléti állapot, akkor ez egy idő után kimeríti az erőforrásait, ezért is nagyon fontos annak újratermelése. Ki-ki a saját élete tükrében termelheti újra ezeket az erőforrásokat. A bezártság és a változások olyan új helyzet elé állítják az embereket, mely hosszú távon nagyon energiaigényes, és szükség van az erőforrásokra ahhoz, hogy ne sodródjunk bele egy szélsőséges szorongásos reakcióba, vagy akár az ezzel szorosan összefüggő depresszióba, mely gyakran a tehetetlenség, a reménytelenség, az inkompetencia érzésével jár együtt.
– Bár, mint mondtad, mindenkinek magának kell felfedeznie, mivel tudja magát „feltölteni", mi lehet a kiindulópont?
– Az ember szemléletmódja, gondolkodása erős hatást gyakorol arra, hogy milyen érzései generálódnak. Nagyon fontos, hogy amennyire tudjuk, érezzük kontrollálhatónak ezt a vírushelyzetet. Bízzunk benne, hogy meg fogjuk találni azokat a módszereket, melyek rövidebb vagy hosszabb távon, de megoldást jelentenek majd. Nem az illuzórikus, hanem a reális optimizmusra hívnám fel a figyelmet. Számtalan művész, ismert személy készít videókat. Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus például minden nap élőben jelentkezik szakmai tartalmakkal, vagy az On The Spot is készített interjúkat a traumafeldolgozás jeles szakembereivel, de költők, írók, zenészek is lepnek meg minket újabb és újabb tartalommal, melyekkel ők is segíteni szeretnének. Nagyon sok kreatív energia szabadul most föl. A fidelio.hu-n találtam egy jó gyűjtést arról, hogy éppen milyen kulturális eseményeket közvetítenek élőben. Ugyan nem lélektani szempont, de szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a szolidaritásra, egymás segítésére is egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk, hiszen ezeknek az embereknek – akik most ingyen szolgáltatnak számunkra tartalmakat, és akik többségének jelenleg nincs munkájuk – is meg kell élniük valamiből. Megoldás lehet, ha valaki társadalmilag értékes aktivitásba, segítségnyújtásba, művészeti tevékenységbe, alkotótevékenységbe fordítja át a feszültséget. Felhívnám a figyelmet az önmagunkkal való együttérzésre is. Nagyon fontos a jelenlegi helyzetben a szolidaritás, az odafigyelés, de magunkra is figyeljünk, fogadjuk el, hogy jelenlegi helyzetben lehetünk rosszabbul, mint általában szoktunk, hiszen az érzéseinket nem tudjuk befolyásolni, de az érzelmekre adott reakciókat, gondolkodásmódunkat tudjuk. Néha veregessük meg a saját vállunkat is. Figyeljünk oda magunkra, mert az emberek hajlamosak a létbizonytalanság helyzetében a testi-lelki megbetegedésekre. Rendkívül fontos a kommunikáció, az, hogy megértsük a másik kiindulópontját, hiszen akkor tudunk a legmegfelelőbben reagálni. A verbális agresszió felerősödött az utóbbi hetekben, amit abból is láthatunk, hogy sokkal több agresszív tartalmú üzenet, komment jelenik meg a közösségi médiafelületeken. Ennek érdemes lenne gátat szabni, mert veszélyes zóna. Jelenlegi helyzetben hajlamosak vagyunk a másik személyiségében keresni a hibát, ahelyett, hogy a viselkedését elsőként a szituációs tényezőkkel magyaráznánk. Erősen jelen van a hibáztatás, felerősödnek a torzítások, a hárítások. Fogadjuk el, hogy nemcsak mi pánikolunk, próbáljunk meg emberségesek maradni.
– A jelenlegi helyzet senkit sem kímél: egyaránt érint óvodást és nagymamát.
– Egy szülőnek nagyon nagy felelőssége, hogy kommunikálja gyermeke felé, mi zajlik a világban. Nyilván máshogy kell ezt megértetni egy két- és máshogy egy hétéves gyermekkel, de tudniuk kell arról, hogy miért változott meg az életük. Gondoljunk bele a gyermek szemszögébe: otthon van a szülő, de figyelmét nem tudja kizárólag a gyermekének szentelni, hiszen az egyik pillanatban még az ebédet készíti, a másikban már munkahelyi értekezletet tart a laptopja előtt, rohan, ideges, feszült. A családos emberek nagyon nehéz helyzetben vannak. Nehézséget jelenthet továbbá az is, hogy ideális esetben az ilyen helyzetekben eddig a nagyszülők voltak a szülők segítségére, erre viszont most olyannyira nincs lehetőség, hogy éppen fordítva kell működnie: a nagyszülőket kell segíteni. Az idősebb korosztálynak pedig éppen az okoz nehézséget, hogy nem találkozhatnak, nem érintkezhetnek a családtagjaikkal, pedig az emberi szükségleteink a vírushelyzettel mit sem változtak.
– Mennyiben könnyítheti meg a helyzetet az online kapcsolattartás?
– Az online kapcsolattartásról azt gondolom, hogy jobb, mint a semmi. Nyilván a találkozásoknak bizonyos aspektusait nem tudják pótolni. A digitális kapcsolattartásnak mindig van egy felszínessége, nagyon egyszerű félreérteni a közléseket, az iróniát például szinte lehetetlen érzékeltetni, pedig a humor egyik forrása lehetne. A humor jelen helyzetben nagyon fontos, hozzáteszem, ennyi humoros videót régóta nem lehetett látni, mint most. Sokkal jobb humorral feldolgozni a jelenlegi helyzetet, mint tagadással, elfojtással vagy mondjuk például a szeretteinken való levezetéssel.
– Számos család életét jelentősen befolyásolja az is, hogy az iskoláskorú gyermekeknek otthonról kell részt venniük az oktatásban.
– Szerintem a jelenlegi helyzet a lelassulás üzenetét hordozza az ember és a világ számára, de sajnos a rendszerek épp ennek az ellenkezőjét sugallják. Az oktatás kapcsán is ezt érzem a legnagyobb stresszfaktornak – a rendszer felelőssége lenne, hogy elviselhetővé tegye és csökkentse a nyomást a tanárokon és a szülőkön. Éreztesse, hogy szabad most egy kicsit lelassulni, újratervezni, gondolkodni, hiszen az a legfontosabb, hogy ezt a helyzetet mindenki túlélje, és lelkileg is megfelelő állapotban vészelje át. Azok vannak a legrosszabb helyzetben, akik alacsony szocioökonómiai státusszal rendelkeznek. Kapcsolatban vagyok olyan szakemberekkel, akik ilyen gyerekekkel foglalkoznak, és ezeknek a gyerekek egy része gyakorlatilag elérhetetlen jelenleg a tanárok számára, kvázi eltűntek a rendszerből. Azok a gyermekek, akik nem rendelkeznek digitális eszközökkel, további lemaradásokat szenvedhetnek, ami rendkívül igazságtalan. Ez egy komplex feladat, melynek megoldásához óriási erőbefektetésre van szükség akár az oktatás, akár a szociális ellátórendszer részéről, de látnunk kell, hogy ezek az emberek könnyen elszigetelődnek ebben a helyzetben. Kiemelt figyelmet kellene szentelni rájuk is.
– Egyetemünkön is távoktatás formájában tanulnak a hallgatók. Te személyesen hogyan élted meg ezt a változást és mit látsz hallgatóidon?
– Egyik napról a másikra váltunk digitális oktatókká. Mostanra már talán mindenki megtalálta azokat a módszereket, melyekkel képes éreztetni a hallgatóival, hogy nincsenek magukra hagyva. Én is folyamatosan informáltam hallgatóimat, és hosszas próbálgatás után elköteleződtem a Zoom mellett. Számomra nagyon fontos, hogy lássam őket, hogy ők kérdezhessenek. Teljesen rendben van az, ha mások más módszereket találtak megfelelőnek, hiszen nem vagyunk egyformák, az a legfontosabb, hogy az ember önazonos maradjon. Nagyobb türelemre, toleranciára, elfogadásra, kitartásra és emberségre van szükség. A hallgatók között is van, aki nagyon nehezen viseli a jelenlegi helyzetet, és olyan is van, aki jobban bírja. Nekik is új helyzetekkel kell megbirkózniuk és sokszor bizony a tanulás csak a sokadik tényező. Hogy csak egy példát említsek: vannak olyan hallgatók, akik a tanulás mellett kistestvéreikre is vigyáznak nap közben, mert szüleiknek ugyanúgy be kell járniuk dolgozni.
– Mint te is említetted, számos pszichológus nyújt online, ingyenesen segítséget a krízishelyzetben. Véleményed szerint mennyire hatásos a segítségnyújtás ilyen formája?
– Nekem is vannak olyan kollégáim, akik önkéntes alapon hoztak létre olyan hálózatot, ahol ingyenesen nyújtanak segítséget, de van a segítségnyújtásnak egy másik formája is. Van olyan kollégám is, aki a divany.hu-ra ír kiváló cikkeket arról, hogy mi is történik most társadalmi-lélektani szempontból. Pszichológiai cikkek születnek a beszűkült tudatállapotról, a közösségi média hatásáról, arról, hogy mi zajlik most bennünk, és mik a lehetőségeink a lelki egészség megtartásában.
– Sokan abban bíznak, hogy a járvány végén egy egészen más világ vár majd minket. Te hogyan vélekedsz erről?
– Bízom benne, hogy újraterveződnek majd emberi kapcsolataink. Reménykedem abban is, hogy a történtek hatására könnyebben vissza tudjuk majd szorítani a pazarlást és a kizsákmányolást, amit a Földünkkel tettünk eddig. Megtanuljuk majd egészséges kontroll alatt tartani a fogyasztásunkat. Most, hogy az emberek rájöttek, mennyire fontos számukra a természet közelsége, lehet, hogy a veszélyhelyzet elmúltával is szívesebben töltik majd idejüket a szabadban. Bízom benne, hogy akár a bölcsődei gondozók, az óvodapedagógusok, a tanárok, az egészségügyi dolgozók nagyobb megbecsülést kapnak majd anyagilag és erkölcsileg is. Végül pedig abban is reménykedem, hogy sokkal többször tudunk majd köszönetet mondani akár a buszsofőrnek, hogy elvisz minket úti célunkhoz, akár az eladónak, hogy hétvégén is dolgozik.
Önkéntes pszichológiai segítők: http://pszi.hu/
Írta: Berán-Juhász Henrietta