- GTK
- |
- Szervezet
- |
- Hallgatók
- |
- Tudomány
- |
- Nemzetközi
- |
- Felvételizőknek
- |
- Képzéseink
- |
- Közlemények
Nemzetközi stratégia
Utolsó módosítás: 2021. március 19.
A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar fontosnak tartja ismertségének és elismertségének növelését a régióban és az országos szakmai közéletben, s törekszik nemzetközi kapcsolatai fejlesztésére, hogy tudományterületein bekapcsolódhasson elsősorban az európai, de a világ más térségei hasonló szervezeteinek láncolatába.
A Karon egy alapképzést (gazdálkodási és menedzsment) és egy mesterképzést (vezetés és szervezés) indítunk angol nyelven. A Kar elsődleges célja az idegen nyelvi képzéseire beiskolázandó külföldi és – akár – magyar hallgatók számának a növelése, és double degree, esetleg joint képzési formában közös programok indítása külföldi intézményekkel. Mindezek mellett fokozatosan növelni kívánjuk a karon idegen nyelven meghirdetésre kerülő további tanegységek számát, amellyel az európai csereprogramokban részt vevő diákokat is sikeresebben célozhatjuk meg, és amelyek felvételét a magyar nyelven tanuló hallgatóinknak is lehetővé tesszük.
Célunk, hogy az oktatói cserében való részvételt is ösztönözzük, mind a kimenő mind pedig bejövő oldalon. Célunk, hogy a karra olyan oktatók érkezzenek, akik legalább egy félévet eltöltenek intézményünkben, és az oktatás mellett a kari szintű kutatásokba is be tudnak kapcsolódni, és a mindennapos közös munkavégzés során az oktatói és a hallgatói gárda idegen nyelvi kompetenciáit is tudják fejleszteni. Emellett a rövidebb idejű tanárcserék számát is növelni kívánjuk.
A Gazdaság- és Társadalomtudományi Karról az elmúlt években tanévenként áltagosan 15–20 diák és 2–3 tanár utazott külföldre oktatói és hallgatói csereprogram keretei között. A Karon pedig már a 100-at is meghaladja az egyes tanévekben különböző csereprogramok keretében fogadott külföldi hallgatók száma.
A Karon működő Regionális Gazdaságfejlesztési Kutatócsoport eddig is élen járt a nemzetközi részvételű tudományos rendezvények és konferenciák szervezésében, valamint a nemzetközi kutatómunka szervezésében. Ezt a tevékenységet középtávon tovább kívánjuk erősíteni.
A Kar prioritásai közé tartozik, hogy a kiemelkedő képességű hallgatók számára biztosítsa az európai és Európán kívüli felsőoktatási intézményekben való tanulást. Ezen túlmenően az oktatói csereprogramban külföldre utazó kollégáink munkájával, illetve az onnan ide érkező oktatók fogadásával is a nemzetközi felsőoktatási térségben megjelenő ismeretanyag hazai hozzáférését igyekszünk segíteni.