Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

Közlemény diploma kiadásról

Utolsó módosítás: 2020. április 16.

Nyelvvizsga nélküli diplomák kiadása a 101/2020. (IV.10.) számú Korm. rendelet 6.§-a alapján

Felhívom volt és jelenlegi hallgatóink figyelmét, hogy a veszélyhelyzet során teendő egyes, a felsőoktatási intézményeket és a hallgatókat érintő intézkedésekről szóló 101/2020. (IV.10.) számú Korm. rendelet 6.§-a alapján, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tesz vagy tett, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól.

A nyelvvizsga kötelezettség alól valamennyi volt főiskolai, egyetemi képzésben, felsőoktatási szakképzésben, szakirányú továbbképzésben tanult, vagy alap- illetve mesterfokozatot szerzett hallgató mentesül, függetlenül attól, hogy a képzési és kimeneti követelmények általános vagy szaknyelvi vizsgát, illetve egy vagy két nyelvvizsgát írtak elő az oklevél kiadásához. A rendelkezés a doktori képzésekre és felsőfokú szakképzésekre nem vonatkozik.
Számítógépes nyilvántartásunk szerint az egyetemen és jogelőd intézményeiben mintegy nyolcezer hallgató érintett a diploma kiadásában.

Az Oktatási Hivatal április 14-i tájékoztatása szerint a szoros elszámolású nyomtatványokat gyártó Pátria Nyomda hamarosan megkezdi az oklevél és oklevélmelléklet formanyomtatványok pótlólagos gyártását. Megrendelésünket a nyomdához eljuttattuk.

Volt hallgatóink számára az adatok egyeztetéséhez online felületet alakítunk ki, melynek elérhetőségéről legkésőbb 2020. április 24-ig tájékoztatót teszünk közzé az Oktatási Igazgatóság honlapján:
www.oktatas.uni-eszterhazy.hu

Az oklevél formanyomtatványok megérkezését és az adategyeztetést követően intézményünk haladéktalanul megkezdi és folyamatosan végzi az oklevelek nyomtatását.
Az elkészült oklevél átvételének lehetőségéről (a veszélyhelyzet megszűnését követően személyesen vagy utánvéttel postai úton) emailben értesítjük az érintetteket.

Tekintettel arra, hogy az Oktatási Igazgatóság munkatársait a nagyszámú köziokirat elkészítése a napi munkafolyamat mellett terheli, kérem az érintett hallgatók türelmét és megértését. Kollégáim mindent megtesznek azért, hogy a folyamatot mielőbb lezárhassuk és volt hallgatóink mihamarabb kézbe vegyék diplomájukat.

Eger, 2020. április 15.

Kalóné Szűcs Erzsébet sk.
oktatási igazgató


< Vissza