Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

Általános nyelvi képzés nem nyelvszakos hallgatóknak

Utolsó módosítás: 2019. szeptember 02.

Alap - és osztatlan képzésben lévő nem nyelvszakos hallgatók részére általános nyelvi képzés

A nem nyelvszakos hallgatók számára az intézmény 4 féléven át biztosít heti 4 órában térítésmentesen nyelvi kurzusokat angol, német, francia és orosz nyelvből, elsősorban azzal a céllal, hogy a képesítési követelményekben meghatározott nyelvvizsga letevéséhez nyújtson segítséget. Ez a nyelvi képzés az Idegen Nyelvi Kompetencia Iroda feladata.

Azon hallgatók számára, akik nem rendelkeznek még az előírt nyelvvizsgával, a nyelvi képzésben való részvétel kritérium követelmény, vagyis teljesítése nélkül a hallgató nem bocsátható záróvizsgára.
Mivel az állami ösztöndíjas hallgatók kötelesek megszerezni az oklevelet a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott tanulmányi idő alatt, de legfeljebb az ott meghatározott képzési idő másfélszeresén belül, a megadott határidőn belül a diploma megszerzésének feltételéül előírt nyelvvizsgának is meg kell lennie. Ellenkező esetben kötelesek visszafizetni az állam által folyósított ösztöndíj 50%-át.
https://www.felvi.hu/felveteli/jelentkezes/koltsegek_es_juttatasok/magyar_allami_osztondij_feltetelei

A nyelvvizsgával már rendelkezők számára az oktatói kapacitás függvényében hirdetünk meg kurzusokat. Második nyelvként elsősorban orosz és francia nyelvből tudunk kurzusokat indítani.
Az általános nyelvi kurzusok számára külön nyelvi sáv áll rendelkezésre, külön időpontokkal az első éves illetve felsőbb éves hallgatók számára.
A hallgatókat előzetes írásbeli szintfelmérés alapján soroljuk be a megfelelő szintű csoportokba. A szintfelmérő megírása minden első éves nappali tagozatos hallgató számára kötelező, attól függetlenül, hogy rendelkezik-e már a szakja képzési követelményeiben előírt nyelvvizsgával. A szintfelmérés mindössze egy 50 kérdésből álló online teszt megírásából áll, melyet szeptember 2. hétfő 12.00 és szeptember 7. szombat 20.00 között tudnak megnyitni a Neptunban. (Vizsgák, vizsgázás menüpont) Válasszák ki a nyelvet (azt amit tanulni kívánnak a nyelvvizsga megszerzése érdekében, vagy azt, amiből az eddig megszerzett tudásukat a legerősebbnek ítélik), olvassák el figyelmesen a tájékoztatót, majd válasszák ki a helyes válaszokat. A teszt csak egyszer nyitható meg és 60 percig van nyitva. Technikai gond esetén (ha megszakad az internet kapcsolat fagy lefagy a gép) a rendelkezésre álló 60 percen belül újra be tud lépni és folytathatja a teszt megírását. A teszt a fenti időintervallum alatt a bármikor, bárhonnan elérhető. Amennyiben nem rendelkezik számítógépes, internet elérhetőséggel úgy az egri campuson a B épület (Egészségház u. 4.) 103-as termében az alábbi időpontokban lehetőséget biztosítunk a teszt megírására:
2019. szeptember 4. 8.00-16.00
2019. szeptember 5. 8.00-16.00
Általános nyelvi kurzus esetén a tantárgyfelvétel és a kurzusra jelentkeztetés az első évfolyam számára a Neptunban központilag történik.

A kurzusok 0 kreditesek, a hallgatóknak aláírást kell szerezniük. Az aláírás megszerzésének feltételei nyelvenként és szintenként egységesek; az órákon a hallgatóknak a TVSZ-ben meghatározottak szerint kell részt venniük, továbbá legalább 60%-os átlagos teljesítményt kell nyújtaniuk. A félévközi mérések átlaga és a kurzust záró (írásbeli és szóbeli) szintfelmérés eredménye fele-fele arányban számítanak a félévi végeredmény kiszámításakor.
Ha a hallgató nem teljesített egy adott szintet, akkor megismételheti a kurzust, vagy önálló készülést követően szintfelmérőt írhat, ami alapján továbbléphet egy magasabb szintre.

FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS
Azon hallgatóknak, akik számára a programjuk általános nyelvi képzést ír elő, 2 idegen nyelvi félévet kell teljesíteniük. A heti 4 órás kurzusokkal 2-2 kredit szerezhető, a kurzusok végén a hallgatók munkáját gyakorlati jeggyel értékeljük.
A hallgatókat előzetes írásbeli szintfelmérés alapján soroljuk be a megfelelő szintű csoportokba. (Lásd szintfelmérő tudnivalóról szóló szakasz.) A tantárgyfelvétel és a kurzusra jelentkeztetés az első évfolyam számára a Neptunban központilag történik.

Eredményes felkészülést kívánunk!
Idegen Nyelvi Kompetencia Iroda


< Vissza