– Tanácsadóként hogyan alkalmazkodtál a megváltozott körülményekhez? A tanácsadásokat miként folytattad?

– A testbeszéd egy-egy tanácsadáson számos fontos információt nyújt a kliensről. A jelenlegi helyzetben a személyes tanácsadásra nincs lehetőség, így hát megoldást kellett keresnem. Az első fenntartásaimat a videós tanácsadással kapcsolatban már kezdem elengedni, ettől függetlenül továbbra is úgy gondolom, hogy a személyes találkozást nem tudja pótolni, de ideiglenesen helyettesítheti. Szerencsére azokat, melyek már a kijárási korlátozások előtt elindultak, online formában tudtuk folytatni. Ezek a beszélgetések továbbra is ötven percesek, ami viszont változott, hogy a monitoron keresztül igyekszünk egymásra koncentrálni. Ez fokozott figyelmet igényel, hiszen számos külső, akár informatikai zavaró tényező befolyásolhatja a beszélgetést, ami egy lélektani folyamat közben nem szerencsés. Az első két hét nehézkes volt, de elfogadtuk a helyzetet, és így igyekszünk megoldani.

– Hogyan képzeljünk el egy ilyen beszélgetést?

– Az online tanácsadásokon is, akárcsak a személyes találkozások alkalmával, a beszélgetésre fókuszálunk, majd olyan önfejlesztő gyakorlatokat javaslok, melyek ebben a helyzetben is elvégezhetők. Már van olyan folyamat, amit ilyen körülmények között is sikerült lezárnunk, így már tudok új klienseket fogadni. Jelen esetben egyszeri – szintén ötven perces – tanácsadásra is van lehetőség, melyben egy-egy elakadást beszélünk át, igyekszünk feloldani. Én is itthonról dolgozom, így az én munkakörülményeim is megváltoztak, két gyermek édesanyjaként reggel és kora délután, este tudom megtartani a tanácsadásokat. Nehéz volt a megváltozott időbeosztásokhoz igazodni. Reménykedem, hogy minél hamarabb visszatérhetünk a normál kerékvágásba.

– Mivel foglalkoznak most a Kortárssegítő és Mentálhigiénés Tanácsadó Iroda önkéntesei?

– A kortárssegítőkkel programokat nem szervezünk: úgy látjuk, hogy erre jelen helyzetben nincs igazán igény, mert a hallgatók a szabadidejüket már nem a számítógép előtt szeretnék tölteni. Azt semmiképp sem szerettem volna, hogy a kortárssegítők ebben az időszakban fejlődési lehetőség nélkül maradjanak, így belső építkezésbe kezdtünk. Nekik is ugyanazokkal a nehézségekkel kell megküzdeniük, mint minden hallgatónak, ezért elkezdtem azon gondolkozni, hogy hogyan lehetne megtalálni annak a módját, hogy ők fejlődjenek, mint kortárssegítők, és ezzel egy időben segítséget is kapjanak az új élethelyzethez. Csoportos beszélgetéseket tartunk Zoom-on, melyeken arra vagyok kíváncsi, hogy milyen megküzdési stratégiákat dolgoztak ki maguknak, ezzel párhuzamosan pedig szakirodalmakat, tanácsadói sorozatot elemeznek, hogy szakmailag is fejlődjenek.

– Sikerült hallgatóinknak megküzdenie az új kihívásokkal?

– Nagyon hullámzó az az érzelmi szint, melyben mozognak – és ez minden hallgatóra igaz. Eleinte izgalmas, várakozással teli időszak volt ez számukra, kíváncsiak voltak, hogyan lehet a távoktatást kivitelezni. Sokan örültek annak, hogy otthon lehetnek, biztonságos környezetben, rég nem látott családtagjaikkal. Nyilván vannak olyan hallgatók is, akiknek korántsem volt ennyire örömteli a hazatérés, mert számukra épp a kollégium jelentette a biztonságot, a mindennapi hátteret ahhoz, hogy tudjanak készülni, tanulni. A következő hullám viszont már a teljes bizonytalanság érzése volt, mert nem ismerték a félév megváltozó dátumait, határidőit. Most már egy nyugodtabb időszakba érkeztek, hiszen elkezdtek letisztulni körülöttük a dolgok, már berendezkedtek az új, ideiglenes életmódra. Persze az, hogy nem tudják, meddig tart ez az időszak, bizonytalanságot szül bennük, ami viszont a negatív érzéseket generálja. Emiatt végeztünk hálagyakorlatokat, mely során arra igyekeztünk rámutatni, hogy ilyen helyzetben is mindig van miért hálásnak lennünk. Ez a gyakorlat is képes oldani a feszültséget, lebontani a negatív érzések falait.

– Milyen gyakorlatokat ajánlanál még hallgatóink mellett akár oktatóinknak, az egyetem munkatársainak?

– Belekeveredtünk egy olyan helyzetbe, melyben mindent egy színtéren kell megélnünk: egy helyen kell lennünk dolgozónak, feleségnek vagy férjnek, anyának vagy apának. Segíthet, ha felállítunk egy új napirendet. Készíthetünk akár olyan táblázatokat is magunknak, melyekbe a megváltozott helyzethez való alkalmazkodás támpontjait írjuk. Fontos a média tudatos használata, a megbízható információs források kiválasztása, hogy az álhírek ne növeljék bennünk a bizonytalanságot, a kilátástalanságot és a félelmet. Fókuszáljunk a megnyugvásra, a békére, mert ezeknek köszönhetően sokkal tudatosabban tudjuk kezelni a nehézségeket. El kell fogadnunk, hogy nem tudjuk befolyásolni a jelenlegi helyzetet. Felkutathatjuk viszont életünkben azokat a pontokat, melyek örömmel és elégedettséggel töltenek el minket. Nézzük meg azt, hogy ebben a helyzetben milyen új kompetenciákat fedeztünk fel vagy fejlesztettünk magunkban. A kulcs tehát véleményem szerint nem a túlzott optimizmus, hanem a tudatosság.

>> Tanácsadásra az alábbi e-mail címen jelentkezhet: bocsi.ivett@uni-eszterhazy.hu <<

Írta: Berán-Juhász Henrietta
Portré: Szántó György

< Vissza